A legtöbb kutya imád sétálni és rohangálni, jó esetben a gazdi is így van ezzel, de ha nem, akkor is menni kell, ha egyszer "hív a természet". A kilométerhiánnyal küzdő kutyik leleményes gazdijai ilyenkor biciklire pattannak, és úgy róják a köröket a parkban. Ez nem is jelent problémát, ha ebünk szót fogad és tud kerékpár mellett nyargalni. Ha még nem tud, akkor erre nekünk kell megtanítanunk. A kérdés csupán annyi, hogy hogyan és milyen korban érdemes elkezdeni az okítást. Hámmal vagy nyakörvvel biztonságosabb?
Első lépés: ne engedjük húzni!
Először a kutyát kell ahhoz szoktatnunk, hogy szívesen fusson mellettünk, egyenletes, nyugodt tempóban. Már az elején a jobb oldalon kell vezetni ebünket, mert a kerékpárnál is ott kell majd futnia. Semmiféleképpen ne engedjük nyakörvben húzni, mert később nehéz lesz a kézben tarthatóság. Ha mégis próbálkozna a húzással, akkor a rohanását negatív élménnyel kell összekötni (erős, határozott pórázrántás). Amikor a húzás abbamarad, meg kell dicsérni szóval és simogatással, és a pórázt azonnal lazán kell tartani. Ha ismét sietne, kezdeni kell elölről, és a rántás legyen erősebb. Amint jól halad mellettünk, léphetünk a leckében tovább.
Második lépés: szoktassuk a bicajhoz
Néha vegyük elő a biciklit és vezessük a kutyát a jobb oldalunkon, a kerékpárt pedig a bal kezünkkel toljuk. A vadászós, apportos kutyáknál előfordulhat, hogy meg akarják fogni a kereket vagy elé akarnak futni. Ezt természetesen nem engedjük, szigorúan tiltjuk. Ha ebünk nyugodtan közlekedik, át lehet venni a bicajt is a jobb kézbe, így a kerékpár már közvetlenül a kutya és köztünk van.
Harmadik lépés: kezdjünk lassan tekerve
Ha a kutya és a bringa összeszokott, lassan már fel lehet ülni a gépre, vagy rollerezni lehet vele. A nyerget úgy állítsuk be, hogy biztonságosan le tudjuk tenni a lábunkat. A tempót lépésben vagy lassú ügetésben kezdjük. Ne engedjük vágtázni, húzni a kutyát, és a lábunkat vagy a nadrágunkat se fogja meg.
Ha eddig eljutottunk, akkor megpróbálhatjuk a kutyát két pórázon (egyik a hámon, másik a nyakörvön) vezetni. A pórázokat mindig kézben tartsuk, ne akasszuk a kormányra, mert az nagyon balesetveszélyes lenne.
A hámon való futtatás azért jobb, mert könnyebb a légzés, szabadabb a mozgás, de a bicikli melletti vagy az előtti húzást csak szánhúzóknak vagy nagyobb testű munkakutyáknak ajánlható, mert a kisebb testű, gyengébb felépítésű ebeknek nem biztos, hogy hasznára válik.
Még néhány jó tanács:
- Csak olyan úton gyakoroljunk, ahol nincs forgalom, és lehetőleg kerüljük az aszfaltos vagy murvás utakat.
- A táv megítélésében tartsuk szem előtt a kutya edzettségét, korát. Csak a fokozatosság elvét betartva lépjünk tovább. Nem szabad a teljes kifáradásig futtatni. Mindig tartsunk pihenőt, hogy a dolgát elvégezhesse.
- Mindig vigyünk vizet a kutyának. Lehetőleg langyos vizet, csak a száját kiöblíteni vagy a fejét átmosni. Nyáron nagyon könnyen hőgutát kaphat a futó kutya, ilyenkor a késő esti vagy a kora reggeli időpont a megfelelő a futáshoz.
|